Minden régi bútor egy igazi kis kincs. Minden felújított darab, pedig maga a csoda, ahogyan újjászületik, ahogyan újra lélegzik ..
?
?
✨
?
Hetek munkája volt, hogy elkészüljön az új ruhája ennek a meggyötört, régi lócának, szinte el sem hiszem, hogy a végére jutottam a hétvégén.
Ez a lóca , a tipikus példa arra, hogy amit egyszer a fejembe veszek, azon addig-addig dolgozok, hogy az valósággá váljon.
Ott kezdődik a történet, hogy imádom a régi bútorokat. Innen jött az ötlet, hogy valamit keresni kell, ami próbára teszi az akaraterőmet, a türelmemet, és a tudásomat.
A lócát, mikor megvásároltam, még nem tudtam, hogy mibe is vágom a fejszémet, csak mikor megérkezett. Ott már éreztem, hogy nem lesz egyszerű , hiszen vastagon lekent festékréteg borította, ami az időnek , illetve az időjárásnak 
köszönhetően helyenként, akár fél centiméternyi mélyen is megrepedezett, a többi helyen pedig ráégett.
A csisz
ológép – mert ez nem a kézzel csiszolós megoldással működős dolog volt , közel sem – csak úgy ette a 60-as papírokat. A végére közel 2 méter papír fogyott el. Rengeteg energiába és időbe került, mikorra visszacsiszoltam, majd mestertapasszal újraépítettem a hiányos,
egyenletlen részeket, és mikor mindez megtörtént, jöhetett egy ismételt teljes körű átcsiszolás. Hasonlóan kell elképzelni ezt a fázist, mint amikor havazik. Minden vastag fehér porral borítódott – én is … Ezután jöhetett a 100%-os portalanítás, és előkerült a fehér festék.
Talán ez volt az első pillanat, amikor felcsillant a remény , hogy már nincs sok hátra. De tévedtem, ugyanis az első réteg festéket teljesen be is szippantotta a fa magába, viszont a felületi egyenetlenségeket, amik maradtak, ezzel előhozta. Reggel újból hajnali kelés, jöhetett a mestertapasz, majd este ismételten csiszolás, illetve átkentem még egy rétegben festékkel. Ezzel el is fogyott 1 liternyi fehér festékem. Másnap hajnalban első dolgom volt szemrevételezni, mi történt éjszaka… Ez az, már csak foltos. 😀 Este felkerült a 3. réteg fehér festék, ami már takart is. 
Alig vártam, hogy végre, a lényegbe , a látványosságba belekezdhessek. A fejemben már összeállt, hogy mit is szeretnék. Időt akartam spórolni, így kész pasztát vettem a 3D minta elkészítéséhez. Rossz ötlet volt! Mindig saját magam szoktam kikeverni, a tanulság tehát az, hogy ezután is így kell ezt csinálnom, mert a kész paszta a fényes festékre sehogy sem akart tapadni. Ráadásul sikerült kifogni hozzá a nagy kánikulát is, aminek köszönhetően nagyon igyekezni kellett, hogy a kevert paszta , amivel a 3D minták készültek, ne kössön meg idő előtt – hiszen, akkor újból elő a csiszológép, majd festés….
A gyönyörű türkizzöld színt, amit kapott ez a régi pad, a fehér letisztult egyszerűsége még jobban kihangsúlyozza. Úgy érzem, hogy sikerült a kontrasztokkal elérni azt a hatást, amit megálmodtam még a történet legelején 🙂
Nem volt közel sem kis dió, eltüntetni a lóca sérüléseit, nem is mondom, hogy 100%-os lett a végeredmény, de amikor visszakerestem az eredeti állapotról a fényképet, én magam is meglepődtem.
Szeretem a szépet, és maximalistaként megfelelő munkát létrehozni, elsősorban a magam részére kell, hogy az én szemeim lássák azt, hogy igen, sikerült, amit elterveztem. 🙂
Remélem , hogy segítségül szolgál ez a kis leírás lelkileg felkészülni azoknak, akik hasonló dolgon törik a fejüket! 🙂
