Talán ez az 1943-as szennyestartó láda volt az, ahonnan “indultam”.
Mondhatjuk, hogy egy családi örökség, az a tipikus… , ami mások által tüzelőként , vagy a szemétben végezte volna.
A felújítás előtt készült képek:
Nekem már akkor több volt ez, már akkor láttam, hogy lelke van, és ő lesz az én kis kincses ládikám !
Ekkor még sajnos nem volt csiszológépem, így kézzel történt a felületek átcsiszolása.
A teteje, mivel sérült volt, így legegyszerűbbnek azt láttam, ha újat készíttetek bútorlapból, ami strapabíró is és szép is lesz egyben.
A csiszolást a pormentesítés követte, ami után a Bauhaus-ban kikevertetett lila színű vízbázisú zománc festéket kompresszoros festékszóró segítségével vittem fel a felületre.
Ez nagyban segítette a munkámat, hiszen így egyenletesen oszlik el a festék, nem lesz foltos, és sokkal gyorsabban szárad (már, ha persze tudjuk, hogy hogyan kell helyesen dolgozni a festékszóró pisztollyal) . A festéket 3 rétegben vittem fel, ezzel időtállóvá téve a leendő bútoromat.
Miközben száradt a festék, előkerültek a csavarok, és egy újabb gondolat : “a teteje felnyitáskor túlságosan hátra fog dőlni” – így hát jött is az ötlet, hogy egy kis praktikával ki kell küszöbölni ezt a kis kellemetlenséget, hiszen le fogom verni a mögé eső falat, ha a helyére kerül a kincsesládikám.
Egész egyszerűen erősebb, műanyagos hatású zsinórból készítettem fonatokat, amiket gyöngyökkel díszítettem, és miután megszáradt a festék mindenhol, rászereltem a bútorlapot a tetejére, és rögzítésre kerültek a fonatok is, 
amik nagyszerű szolgálatot nyújtanak azóta is, és így kényelmesen tudok benne keresgélni, pakolászni minden alkalommal.
A peremre gumit, a talpaira pedig filcet ragasztottam, hogy elkerüljük a kopást.
1 napos munka volt, az első munkám, amit azóta is nagy becsben tartok, és amikor ránézek, örülök, hogy megmentettem. Modern, Violás tárolóként szolgál a mindennapok során.
Felhasznált anyagok a munka során: Színre kevertetett fényes vízbázisú zománcfesték – 1 l
